No Flash Player :(
Hungarian (formal)English (United Kingdom)

17. nap; 2011. 05. 30. Hétfő

München – Merding mellett valahol

A nap egy fantasztikus reggelivel kezdődött. Még reggel (pontosabban délelőtt) beraktunk pár mosást, így azt meg kellett várni. Megjött a várt levelem is, gyors bevásárlás, de így is csak délután négykor tudtam elindulni. Így tudtam, hogy ma nem érem el Augsburg-ot. Nehezen fogytak a km-ek. De megcsináltam az első ezrest, s ezt megünnepelvén örömtáncba kezdtem:

A szálláskeresés ezúttal hétkor kezdődött! Egy lest szemeltem ki magamnak, mivelhogy eléggé lógott az eső lába. Kényelmesen berendezkedtem magamnak, megvacsoráztam és nekikezdtem a blogírásnak. Amikor is feltűnt a távolban egy vadász. Na mondom – ez pont most akar itt lesekedni?! A lessel egy vonalban középen egy bokorsáv húzódott. Bal oldalán jelent meg a vadász, majd eltünt. Én csak úgy lapítottam. Ekkor, befejezte a szántást a jobb oldali földeken a pasas, majd kiszállt szemügyre venni a másik földet – azt a földet, ami a les mellett húzódott el. S jött felém. Egyre közelebb. Na ki ér ide hamarabb, a vadász vagy ő?!

De szerencsémre egyik sem vett észre (vagy inkább csak nem érdekelte, hogy ott vagyok).  Kezdett sötétedni, így megágyaztam magamnak, s próbáltam aludni...

Számokban: 62 km – 3,37  óra a nyeregben – 16,97 km/h átlag – 44,93 max

 
Látogatók száma
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

We have: 2 guests online
Fő támogatók
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Támogatók
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés