No Flash Player :(
Hungarian (formal)English (United Kingdom)

22. nap; 2011. 06. 04. Szombat

Stein am Rhein - Konstanz

Reggel nagyon későn ébredtem, 10 óra múlt – de legalább jól kipihentem magam. Mivel viszonylag előre vagyok, a mai napra nem tervezek sok tekerést, itt fogok bóklászni a környéken. Ma is mászással indul a nap, de sokkal keményebb, mint a tegnapi, 6 km felfelé elég meredek emelkedőn. Fent pihenő (főleg azért, hogy kicsit megszáradjak), fotó, öltözködés, USB töltő kábel kihúz (!), és...GO! Ezúttal elértem a hetvenet, de most meg az út nem volt annyira sima, hogy megkockáztassam tovább engedni. Nem baj, szépen lassan. Különben is, szokni kell ezt a sebességet. Elég hideg is volt, úgyhogy még a könnyeim is folytak. De az adrenalin az jól dolgozott, feltöltődtem, és már el is felejtettem a 6 km-es küzdelmet.

Stein am Rhein-ban sikertelenül kerestem free wifi-t a főtéren. Ráadásul kihalt volt minden (aztán mikor Claudi-val telefonáltam, felvilágosított, hogy ünnep van). Nagyon hangulatos kis városocska, középkori épületekkel, macskaköves utcákkal, szűk sikátorokkal. Ünnep lévén nem sok minden van nyitva – egy-két vendéglátóipari egységtől eltekintve, így nagybevásárlásra nem számíthattam. Pedig elfogyott a kenyerem. Körbenéztem a folyó túloldalán is, de ott nem igazán találtam semmi különöset, ígyhát tovább indultam a Rajna partján a tó irányába. Útközben találtam egy üzletet, ott vettem kenyeret (bemegyek, kérdezem lehet-e Euro-val fizetni – mondják hogy természetesen – bevásárolok, fizetnék: csak kártyával. Végülis nem gond, csak az egy Euros kártyás fizetések nem biztos hogy annyira megérik...).

Svájcban rengeteg automata benzinkút van (de tényleg rengeteg, volt olyan FALU, ahol legalább 4 ilyen kúttal taláélkoztam). Hát itt biztos nincs olyan szabály, hogy csak 2 L felett lehet tankolni. Megtankoltam a kis fél literemet, kártyás fizetés és mehetünk – ezzel elleszek szerintem pár hétig. De azokat az arcokat nem felejtem el, akik néztek, ahogy beparkolok a bringámmal egy benzinkútra és megtankolom...

Megérkeztem Kreuzlingen városába – egy határátkelőhöz. Én eddig azt hittem Svájcban vagyok. Átgurulok (csak az egyik oldalon ellenőriztek). „Üdvözöljük Németországban!” Teljesen összezavarodtam :) De aztán letisztult a köd. A német város Konstanz – begurulok a központba, ahol épp valami fesztivál folyik. Délután fél kettő van ekkor. Néztem a műsort (csajokat) pár órát, azán kerültem egyet a környéken, majd megpróbáltam, van-e internet. És van! Hát akkor keressünk szállást! Elküldtem pár embernek – és kaptam választ! Huhú – ez aztán a szerencse! Julia írta, hogy nála megszállhatok, csak ő dolgozik hajnalig. Elkértem a címeket, majd lemerült a netbook. Mobil-interneten megnézem a választ, címet kiírom, KÉSZ. Már csak sms váltás, hogy akkor most melyik címre is menjek. Csak később kezd dolgozni, mehetek hozzájuk. Nagyszerű! Mondtam én hogy ez egy elég spontán túra lesz!

Nagy nehezen sikerült internetet varázsolni a gépre, jött az élménybeszámoló, majd blogolás.

Számokban: 52,16 km – 4,17  óra a nyeregben – 12,17 km/h átlag – 71,44 max

 
Látogatók száma
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

We have: 1 guests online
Fő támogatók
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Támogatók
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés