Piacenza

Hát ez a szuper hely az éjjel olyan párás volt, hogy kora délelőttig várnom kellett még megszáradnak  cuccaim. Viszont a városban találtam free wifi-t, amit használni tudtam! Gyorsan írtam CS-en pár Piacenza-inak, majd visszamentem a töltésre főzőcskézni illetve sziesztázni. Remek helyet találtam – volt asztal, víz és meggy! Nagyon helyes, Olaszország kezdi összeszedni magát! S ekkor jön az sms, hogy szállásom is van. Ragyogó! Ez már nagyon jól jött! napok óta hobó módjára élek, és a tiszta ruhám is fogytán van. Este 7 után foglalhatom el a helyem, Marta, egy lengyel kislány fogad be. Lakótársa Sebastiano Chile-ből származik. Piacenza-ban tanulnak mindketten.

Milano és Piacenza közt csupán 80 km van, de teljesen más világ. És nem csak azért, mert Milano egy nagyváros. Olaszország csupán egy földrajzi fogalom, mivel minden egyes provincia (régió) más - teljesen más emberek, más házak vannak (a legélesebb határ talán Toscana és Lazio közt van – az előbbi az észak-olasz, utóbbi már római, és e kettő kifejezetten el is határolódik egymástól.)

Bár Marta-éknál van internet, de -  részben azért, mert nagyon lassú, részben meg azért, mert közben rengeteget beszélgetünk – nagyon lassan haladok a blogolással. Viszont megengedik, hogy két éjszakát aludjak náluk. Cserébe sütöttem nekik palacsintát (ajánlom kipróbálásra pesto-val és reszelt sajttal). Marta közben elmeséli mit érdemes megnéznem a környéken, ugyanis ő már nagyjából beutazta azt. Délelőtt, mikor ő az egyetemen volt, Sebastian-al elmentünk a piacra. Nem tudom mire készülhet a piros csomagolásos kólás cég, de ingyen osztogatta a másfél literes teli palackokat. Sebastian szerez magának egyet, én meg Marta-nak (csak hogy legyen mit öntenie az ajándék-poharába, aminek egyébként nagyon megörült – mármint a pohárnak). Én nem szívesen iszom ezeket (kivétel a Kofola®). Piacenza egyébként egy nagyon nyugodt kis város, délre tekintve már látszanak Apenini csúcsai amelyek mint védőfal veszik körbe Toscana-t.

Szerda este holdfogyatkozás-lesésre megyek Marta-val a töltésre. A holdat nem találjuk – nem tudjuk hogy most felhős-e az ég, vagy teljesen eltűnt. Viszont annál talán sokkal csodálatosabb dologra leszünk figyelmesek: a szentjánosbogarak százai gyönyörű fényjátékot mutatnak be a töltés oldalán. Nem győzzük csodálni. Aztán egyszer csak megpillantjuk a holdat is – nagyon halvány vöröses félhold rajzolódik ki az égen. Viszont lassan éjfélt üt az óra, a fényképezőgépem lemerült, így a „fényírást” is kénytelenek vagyunk befejezni, hát hazatekertünk. Cca. 40 km-t gyűjtöttem össze a városban a két nap alatt.

Ismételten hajnalig próbálkoztam a blogolással, nem sok sikerrel. További szállást sem sikerült találni, így elméletileg a legközelebb már csak Rómában lesz tető a fejem felett...