FIGYELEM, MÁTÓL KEZDVE A BLOGBEJEGYZÉSEK AZ ALÁBBI MÓDON ÍRÓDNAK: ELŐTTEM A NAPLÓM, KÉPERNYŐN A FOTÓK (IDŐBÉLYEG), ILLETVE A NYOMKÖVETŐ ADATAI. EZEN INFORMÁCIÓK ALAPJÁN PRÓBÁLOK VISSZAEMLÉKEZNI, HOGY:
Viszonylag korán, reggel hétkor már úton vagyunk. Mivel tudjuk, hogy csak gurulni fogunk, nem reggelizünk, csak majd lent a városban. Ez egy kicsit el is csúszik 11 órára, viszont elég kiadós rántotta, így az ebéd az majd egyben a vacsora is (pesztós tészta, ami mellé egy szomorú hangulatjelet rajzoltam a naplómban, ennek megfejtéséhez azonban még idő kell). Pompeye-t ezúttal kihagyjuk, hiszen állítólag elég sok mindent láttunk már az út mentén is. Az Amalfi partra viszont sikerül rászednem a srácokat (kis kerülő ugyan, de mindenképp megéri). Mielőtt nekivágunk még csobbanunk egyet a tengerben. Lehellel épp kiültünk egy sziklaszirtre, amikor odaúszott elénk egy kissrác, látványosan nézegetett bennünket - egyszer egyikünket, aztán másikunkat - amikor is megszólalt: "Most akkor melyikőtök az igazi Jézus?!"
Az Amalfi parton nem kevés szintet szedtünk össze, viszont hihetetlenül jó élmény volt lefelé száguldozni a kacskaringós úton! Ha kisebb lett volna a forgalom, biztos sikerül jobban megközelíteni a 80 km/h-t. Este hétkor egyszer csak tüzijátékra lettünk figyelmesek, ami elég érdekes volt, ugyanis este hétkor még javában világos volt. Maga a tüzijáték nagyon hangos, és inkább csak füstpamacsokat láttunk.
A táj miatt egyébként elég lassan haladtunk, sokat megálltunk fotózni, na meg aztán egymást is szokni kell. Eddig magányos farkasként tekertem, most pedig két, már túlságosan is összeszokott bringás közé kerültem...
Számokban: 87,80 km – 5h50' a nyeregben – 15,02 km/h átlag – 74,18 max
Hát azt azért nem mondanám, hogy mélyen aludtam! De ma már az éjszakám akár hol is lesz, sokkal nyugodtabb lesz, hiszen már hárman leszünk. Harapok is valamit, mert ha üres a poci, nem megy a bici... (meg úgy látszik az épeszű gondolkodás sem).
A szokásos tonhalas reggeli után lassan becsorgok a városba a már jól ismert úton. A parti fő útvonal még talán tűrhető, de a többi részen számomra felfoghatatlan a sok szemét. Pedig már nem először járok erre, de még mindig nem szoktam meg. A nagyon laza "városnézés" után befészkelem magam a Cézár szoborhoz, ahol megebédelek és pihenni próbálok. Közben jön az sms a srácoktól, hogy írjam meg pontosan, hol vagyok. Címet nem írok, hiszen ellopták a laptopjukat. Megírom hát, hogy: ha jönnek a főúton, a parton, a park után lesz egy nagy bajuszos szobor, majd az után a kanyarban egy nagy Cézár, aminek a lábánál várom őket.
Utólag megtudtam, volt netbookjuk, és egy netkávézóban várták a pontos címet. De azért csak sikerült a találkozás! Volt ott öröm, boldogság (miután lehiggadtak a "pontos" sms-emtől). Ugyebár alapból az volt a terv, hogy Chamonix-tól együtt megyünk. De hát ugyebár azt már induláskor tudtam, hogy ez nem jön össze, ezért a találkozót Rómában beszéltük meg. Ezt a római találkozót végül Nápolyban sikerült összehozni, így nem láttuk esélyét, hogy 1-2 napnál többet tekerjünk együtt...
...csakhogy, miután mindenki elmondta, mennyire örül a találkozásnak, meg kielemeztük, ki mennyire változott meg így első blikkre, a srácok azt mondták:
"Tamás, mi kitaláltunk valamit! Mi volna ha...." és már ekkor tudtam: ebből rossz nem sülhet ki! Szóval azt beszéltük meg, hogy nagyon szívesen hazakísérnek, HA(!) egy icipicikét módosítunk az útvonalon. Nem kell sokat, csupán átkompozni keletre... Albániába!
Megegyeztünk, hogy szerzünk netet, kielemezzük a lehetséges útvonal/km/idő számításokat, majd az után döntünk. Meg aztán éhesek is voltunk. Eldöntöttük, hogy mivel haladnunk kell, még ma megnézzük a Vezúvot. (Azért azt ne gondolja a kedves olvasó, hogy ezen döntések olyan gyorsan mentek ám! HÁROM embernek kellett kiegyeznie úgy, hogy ebből kettő már igen könnyen ki tudta akasztani a másikat, a harmadiknak pedig eddig nem igazán kellett mással egyeztetnie.)
Pár napja, amikor összefutottam a Pusizoliékkal, elmesélték, hogy hogyan jutottak be (éjszaka, ingyen). Ezt terveztük mi is. Azt azonban nem gondoltuk volna, hogy ilyen kemény lesz a felfelé. A városból kivezető út eleve minden erőt kiszedett belőlünk. Bár én tudtam mire számítsak, hiszen ismételten, egy már párszor végigtekert úton mentünk, Lehelék nagyon kiakadtak a forgalmas, macskaköves úton:
Felfelé az úton aztán elénk tárult a naplementében a város, és hát itt láttuk meg csak a szépségét (de az is lehet, hogy csak a rengeteg lelegelt szamóca az oka). Sok vicces élmény ért bennünket felfelé, és azóta a "fiat csinkvecsento" jeligére mindhármunknak egy kis 500as Fiat jut eszébe, mely párás ablakokkal lágyan ringatózik az út mentén...
A "csúcstámadás" azonban meghiúsult, mivel a kapunál még mindig ott volt az őr. Ráadásul felhőbe burkolózott az egész csúcs. Visszafordultunk hát sátorhelyet találni. Meg is találtuk aztán azt a parkolót, amiről Zoliék meséltek (tehát kiderült nem is az volt az, ahol az imént voltunk). Azonban hiába tudtunk volna belógni, a látótávolság pár méter volt csupán. Így hát felállítottuk a sátrunkat egy védett helyre, s fél tízkor aludni tértünk... a felhőkben.
Számokban: 47,09km – 4h58' a nyeregben – 9,47 km/h átlag – 35,43 max
Reggeli a parkban, ezért ha már ott vagyok, megnézem Elődék küldtek-e e-mail-ben életjelet. Azt írták, holnap találkozhatunk. Tehát MA! Uzsgyi!
De ha már annyian emlegették az Amalfi partokat, lessük meg (a Nápoly - Salerno közti szakasz úgyis unalmas, beépített rész volt). Nos hát... azt kell hogy mondjam, minden eddigi olasz tengerpartot felülírt a látvány! A part sokkal jobban kanyarog mint eddig. A sziklák sokkal meredekebbek, mint eddig. Még talán a tenger is kékebbnek látszik, mint eddig! Viszont, mivel hosszabb útvonalon megyek és délután négyre van megbeszélve a találkozó, oda kell lépnem. A szél némelyik sziklaszirt után azonban ezt nem így gondolja, és úgy rám támad, hogy alig tudom megtartani a gépet. Nem gondoltam, hogy ilyen lassú átlagom lesz. Az ebédszünetet sem tartom, hogy haladjak. Pedig enni kell, hogy legyen energiám!
100 km-t teszek meg aznap mindössze 2 megállóval!!! Folyóügyeim elintézése, némi táplálék elővétele, amit már út közben fogyasztok el. A szél meg egyre erősebb. Mindennek ellenére nagyon izzadok, és az egyik partszakaszon, ahol épp a lángokon verem keresztül (methogy a szárazságok miatt az égő domboldalak szinte mindennapiak). Szerencsére egy pici esőfelhő kicsit segít a tűzoltó-repülőknek és helikoptereknek. Ettől persze én még inkább mocskos leszek. De haladni kell, nem késhetem le a találkozót!
Eme kis szösszeneten gondolkodtam egy kicsit, megosszam-e, mert: A második megálló alkalmával, amikor az út szélén fotóztam, egy magyar autó állt meg mellettem. Gondolom a magyar zászlót nem látták meg a gépemen. De amikor megszólítottam őket, meglepő közönnyel köszöntek vissza. Meséltem ugyan István bácsiról röviden, ki vagyok, honnan jöttem, hová megyek, de mintha menekültek volna tőlem. Vajon azt hitték, pénzt kérnék tőlük?! Nem tudom, tényleg nem értem, ehhez hasonlóval még nem találkoztam. Pedig mosakodtam is rendesen, de hát tanácstalanul ott maradtam egyedül. Pedig már régen hallottam magyar szót, és mindig jól esik egy kis érdeklődés... hát ez ezúttal elmaradt. Lehet azért, hogy egészséges maradjon az egóm?
Vegyes érzelmekkel pattanok újra nyeregbe, de szerencsére a táj hamar eltereli a gondolataimat. Egy kis mászásért cserébe tudok rövidíteni kicsit (azaz elhagyva a partot, a hegyeken keresztül levágom a félsziget csúcsát - s nem megyek Sorrento-ba). Viszont rengeteg finom szeder kerül a pocakomba! Anya, büszke lehetsz rám - bár otthon nem eszem ilyen serényen. A fölfelékben van még egy jó dolog - utána lehet száguldozni lefelé! De kell is haladnom, hiszen egyre közeledik a négy óra!
Miután elhagytam a félszigetet elkezdődött a "már mindjárt ott vagyok" harc... na meg a széllel is, aki most már csak szemből fújt. Nagy küzdelmek árán aztán beértem Nápolyba. Arra gondoltam, hogy vagy a buszpályaudvar, vagy a vonatállomás lesz a legmegfelelőbb találkozási pont. Ez utóbbit meg is találtam könnyedén (táblák és a gps segítségével). Odaértem.
Megírtam a srácoknak sms-ben, merre vagyok. Aztán vártam. Azonban egyre több "érdekes alak" került az intimszférámba. Átfutott az agyamon az e-mail váltásunk. Ellenőrizzük csak le!
Na igen! Tipikus Tomi! Elnéztem... a holnap találkozunk-ot nem tegnap írták, hanem ma! (ugye érthető:)
Akkor együnk! Csak ne itt. Egy parkot keresek. A harmadik próbálkozás már viszonylag megfelelőnek tűnt, és hát ugyebár az éhség is már nagyon győzködött, hogy ott pihenjek meg. Vacsora után szálláskeresés. Na hát az gyönyörű volt! Csináltam egy hatalmas kört, úgyhogy ugyanoda kerültem vissza. Marad a parkban alvás, hiszen már lassan éjjel 11 óra. Fáradtan és nehezen alszom el, ráadásul minden apró neszre felfigyelek. Angyalok, segítsetek!
Számokban: 127,87km – 9h11' a nyeregben – 13,92 km/h átlag – 51,93 max (de ebből 27 km a szálláskeresés)
Internetezés a parkban, blogolás, skype-olás a családdal, "beszélgetés" a karbantartókkal és a fagylaltozósokkal,majd netezés, blogolás, skype-olás... :)
A mai feladat: elérni Salerno-t és internetet találni!
Csodás táj lesz a mai, már előre örülök! Dombosnak dombos, de egyáltalán nem zavar, mivel a táj kárpótol. Jobbra-balra kanyarog az út, miközben fel-le megyek. Írtam már, hogy imádom ezt a helyet? Valószínűleg... és valószínűleg még fogom is párszor, ha ilyen helyen járok! A hegy és a tenger találkozása elkápráztat, lenyűgöz. Ki is találtam valamit, amit ki kell próbálnom (majd egyszer valamikor). Látok jópár hívogató másznivaló sziklafalat. Lehet szólóba mászni, növelve az adrenalint, és hát mivel a tengerbe esel, nem is töröd magad (annyira) össze. Max a ziazsákod bánja, de arra még majd kitalálok valamit. Ja,de előbb gyakorolni kellene a mászást!
Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal a fejemben, mosollyal az arcomon tekerek a forró melegben. Délben a sziesztát újra Alexandro barátomnál töltöm a benzinkúton. Bár először még nem ő van ott, hanem az unszimpatikus kollégája... az nem zavarja, hogy a benzinkút mellett főzök. Bár nem is értem, miért zavarná ez egy cigivel a szájában tankoló benzinkutast. Ebédet főzök, kimosom a dolgaimat, pihenek.
Délután aztán újra útra kelek. Kezdek izgulni a hétvége miatt (bár még csak hétfő van). Olyan internet elérhetőséget kell találnom, hogy online be tudjak jelentkezni a kürti Pincefesztiválon. Egy hete egy parkban reggeliztem. Az jó hely lesz gondolkodni. Mobilinterneten megkeresem, hol van free wifi a környéken, GPS-be a címet, sé odanavigálok. Találok is egyet, de alig fél úra használat után eltűnik a jel. Még egy kör... semmi. Visszamegyek a parkba gondolkodni, amikor felfigyelek egy táblára: a parkban van! A PARKBAN VAN!
Le is tesztelem rögtön a skype-ot, remekül hallani! Ezt megünnepelvén éjfélig netezek! És hogy hogy bírja ki ezt a netbook akkumlátora?! Van kérem szépen egy fagyizó a park közepén. Odasomfordálok, veszek tőlük egy euróért jégkását, és kérek áramot. Először persze csak beadom a gépet, de aztán miután másodszor lemerül, már pofátlan vagyok és a hátsó pulton netezem. Őken nem zavarja, hiszen a bringa látványa oda vonzza az embereket, s ha már egyszer ott vannak...fagyiznak egyet.
Mivel elneteztem az időt, és a park estére bezár, a már bejáratott, kikötői bokrom mögött állítom fel a sátrat.
Számokban: 117,23km – 8h 00' a nyeregben – 14,64 km/h átlag – 53,94 max
