La Spézia – Lucca
Kora reggel felébresztett a hideg szél. Teljesen beborult – ezt nem hiszem el, egész nap lubickolhatnék, erre fel szörnyű idő van. Tengerparti éjszakázásom után a tenger partján indultam Pisa irányába. És ezzel be is léptem Toscana-ba. De még mielőtt ez megtörtént volna, egy „zsákfaluban” kötöttem ki. Kicsit benéztem a térképet, és nem vettem észre, hogy a faluba csak befelé vezet út. Természetesen mászni kellett, így a kora reggeli indulásom már mit sem ért. A környéken van az úgynevezett „cinque terre” (csinkve terre – öt falu) amit sajnos nem ejtettem útba, de azt úgyis csak gyalog lehet körbejárni – itt valóbanegy szakadék van a tenger és a faluk közt.
Egész nap hatalmas szél van – természetesen szembe – és ugyebár a homokos part miatt csak úgy fújja a finom homokot a szemembe. Délutánra aztán végülis eltűnnek a felhők, fel is melegszik, de a szél ugyanúgy megmarad – csak éppen forró. Megpróbálkozom egy szabad stranddal, de elzavarnak, merthogy a kerékpárt nem vihetem be, kint kellene hagynom a megőrzőbe. „Ember, nézz rám, szerinted én kint hagyom ezt a biciglit?! Csak megmártózom és itt sem vagyok!” Nem igazán érdekli az emberünket, hogy ha kint hagyom a lovamat búcsút mondhatok neki. Olaszország ismét nagyott lépett vissza képzeletbeli listámon, pedig nem vagyok én olyan szigorú ám. A mártózás így kimarad.
A parton egyébként egymást érik a városok. Illetve hát a strandok. Többnyire magánkézben lévők. Egy-két helyen vannak köztük szabad strandok – „Spiaggia Pubblica vagy Spiaggia Libera”. A toszkán Riviérán kerekezek most tulajdonképpen.
Pisa-ba beérve a hatalmas forgalommal küzködve viszonylag könnyen megtalálom a központot („Campo dei Miracoli” – csodák tere), ahol RENGETER turista van. Mindenki úgy fotózkodik hogy tartja a tornyot, hogy ne dőlljön el. A torony helyzete 5,2 méterrel tér el a függőlegestől. 1173-ban kezdték építeni, s amikor elérték a torony 1/3-át a bizonytalan és homokos talaj miatt dőlni kezdett. Ezt eltérő magasságú oszlopokkal próbálták ellensúlyozni. A torony 1350-re készült el, de azóta is folyamatosan dől. Bár pár éve ólomsúlyok alkalmazásával elég stabillá tették ahhoz, hogy látogatható legyen.
Pisában a ferde tornyon kívül más látnivaló is akad, de a közelben lévő Firenze felszippantja a turistáka, akik csak pár órát töltenek a városban.A botanikus kertre voltam kíváncsi (hja, mivel a belépés ingyenes), de zárva volt.
Pisa után Lucca volt az uticél. Sok toszkán várostól eltérően, annak ellenére, hogy rengeteg műelék: reneszánsz palota és román stílusú templom található a városban, aktívan jelen van a XXI. században. Hamar rájöttek, hogy a fejlődést, modernizálást pozitívan kell felfogni. De az óvárosból kitiltották az autókat, így igazán nyugodt körülmények között lehet nézelődni. Ottlétemkor épp piac volt, de MINDENÜTT. Főként régiségeket, „műkincseket”, meg mindenféle szépségeket (meg kacatokat) kínáltak.
Lucca után egy elhagyatottnak gondolt olivakertbe érkeztem (ki is volt írva, hogy ladó), gondoltam jó lesz ez nekem. Fáradt is voltam, főként a nagy meleg miatt, hát letáboroztam a domb tetejére, ahol egy kicsit takarva voltam a környékbeli házaktól. De megjött a gazda metszeni. Na most vagy nem vett észre, vagy csak nem akart (mert) odajönni, de nem zavart el. Alig vártam, hogy befejezze és odébbálhassak, mert már nem volt szimpatikus hely. Sok volt a hangya, meg mindenféle rovar. Amíg az „öreg” dolgozott, én olvasgattam, még talán aludtam is egyet. Aztán órák múlva végre fogta magát és elhajtott... s ekkor én is.
Számokban: 102,30 km – 7h22’ a nyeregben – 13,88 km/h átlag – 46,24 max
