Piacenza – Parma közelében

Akárhogy is iparkodok, csak délben sikerül útnak indulnom. A bőséges reggelinek köszönhetően (bundáskenyér) A mára tervezett uticél Parma, tehát egy kicsit dél-keletnek megyek. Viszonylag még laposon haladok, Parma után kezdődnek majd csak a hegyek.

Útközben, Fidenza előtt, találkozom egy amerikai sráccal (az út szélén épp barackot majszolt, s mivel fel volt pakolva, megálltam). Pár szót váltunk: Frankfurtba repült, ott megvásárolta a felszerelését, és útnak indult. Ő is ugyanúgy  három hónapot tekereg majd, csak ő jóval kevesebb km-t tesz majd meg. Olaszországban már nem mer vadkempingezni, itt inkább betér egy kempingbe. Az első komolyabb túrakerékpáros, akivel Olaszországban találkoztam - egyébként nagyon kerékpáros nemzet az olasz, mindenki (többnyire öregek) pöpec versenybringákon kerekezik. Nem is kérdeztem rá konkrétan, hogy megyünk-e együtt tovább, mert úgy láttam rajta nem igazán szeretné. Betértem Fidenza városába harapni valamit, ahol szintén egy ingyen kóla tulajdonosa lettem (kaphattam volna kettőt is, de az már túl nagy teher lett volna számomra – pedig erősködött a srác).  Aztán útközben, Parma előtt nem sokkal egy rossz kitérő alkalmával (valami miatt Piacenza táblát követtem egy kereszteződésben – de ez a kitérő csak annyi volt, hogy felmentem a hídra, ott mikor legurultam észbekaptam... no de nem is érdekes) szintén összefutottam az amerikaival. Együtt kezdtünk tekerni, de hamar lemaradt. Ekkor már tényleg láttam: nem akar közösködni.

Körbetekertem Parma-n, megebédeltem, aztán elkezdtem megfelelő szálláshelyet találni. Bár már egy ideje úton vagyok, de ez még mindig nem olyan egyszerű – ugyebár az ember mindig idegen tájakon jár, nem tudja, mi vár rá a következő km-eken, és ugye még mindig nagyon sűrűn lakott vidéken vagyok. Viszont a Baganza folyó a térképen nagyon vonzzónak tűnt. És nem csalódtam! Nagyon megörültem neki, amikor felleltem egy eldugott kis átjárót a folyóhoz (elnézést, patakhoz – viszont akkora medre van, hogy valószínűleg esőzésekkor, ill. tél után sokkal nagyobb szokott lenni – biztos elment kőért...). Lehűtőttem benne a kólámat, megfürödtem, gátat építettem(!), imádtam! Annyira fellelkesültem, s feltöltődtem, hogy még vacsoráznom sem kellett (vagy a bőséges reggeli lehetett az oka?).

Számokban: 88,54 km – 5h33’  a nyeregben – 15,91 km/h átlag – 40 max

Piacenza

Hát ez a szuper hely az éjjel olyan párás volt, hogy kora délelőttig várnom kellett még megszáradnak  cuccaim. Viszont a városban találtam free wifi-t, amit használni tudtam! Gyorsan írtam CS-en pár Piacenza-inak, majd visszamentem a töltésre főzőcskézni illetve sziesztázni. Remek helyet találtam – volt asztal, víz és meggy! Nagyon helyes, Olaszország kezdi összeszedni magát! S ekkor jön az sms, hogy szállásom is van. Ragyogó! Ez már nagyon jól jött! napok óta hobó módjára élek, és a tiszta ruhám is fogytán van. Este 7 után foglalhatom el a helyem, Marta, egy lengyel kislány fogad be. Lakótársa Sebastiano Chile-ből származik. Piacenza-ban tanulnak mindketten.

Milano és Piacenza közt csupán 80 km van, de teljesen más világ. És nem csak azért, mert Milano egy nagyváros. Olaszország csupán egy földrajzi fogalom, mivel minden egyes provincia (régió) más - teljesen más emberek, más házak vannak (a legélesebb határ talán Toscana és Lazio közt van – az előbbi az észak-olasz, utóbbi már római, és e kettő kifejezetten el is határolódik egymástól.)

Bár Marta-éknál van internet, de -  részben azért, mert nagyon lassú, részben meg azért, mert közben rengeteget beszélgetünk – nagyon lassan haladok a blogolással. Viszont megengedik, hogy két éjszakát aludjak náluk. Cserébe sütöttem nekik palacsintát (ajánlom kipróbálásra pesto-val és reszelt sajttal). Marta közben elmeséli mit érdemes megnéznem a környéken, ugyanis ő már nagyjából beutazta azt. Délelőtt, mikor ő az egyetemen volt, Sebastian-al elmentünk a piacra. Nem tudom mire készülhet a piros csomagolásos kólás cég, de ingyen osztogatta a másfél literes teli palackokat. Sebastian szerez magának egyet, én meg Marta-nak (csak hogy legyen mit öntenie az ajándék-poharába, aminek egyébként nagyon megörült – mármint a pohárnak). Én nem szívesen iszom ezeket (kivétel a Kofola®). Piacenza egyébként egy nagyon nyugodt kis város, délre tekintve már látszanak Apenini csúcsai amelyek mint védőfal veszik körbe Toscana-t.

Szerda este holdfogyatkozás-lesésre megyek Marta-val a töltésre. A holdat nem találjuk – nem tudjuk hogy most felhős-e az ég, vagy teljesen eltűnt. Viszont annál talán sokkal csodálatosabb dologra leszünk figyelmesek: a szentjánosbogarak százai gyönyörű fényjátékot mutatnak be a töltés oldalán. Nem győzzük csodálni. Aztán egyszer csak megpillantjuk a holdat is – nagyon halvány vöröses félhold rajzolódik ki az égen. Viszont lassan éjfélt üt az óra, a fényképezőgépem lemerült, így a „fényírást” is kénytelenek vagyunk befejezni, hát hazatekertünk. Cca. 40 km-t gyűjtöttem össze a városban a két nap alatt.

Ismételten hajnalig próbálkoztam a blogolással, nem sok sikerrel. További szállást sem sikerült találni, így elméletileg a legközelebb már csak Rómában lesz tető a fejem felett...

Milano – Piacenza

Mivel este azért már gyülekezni kezdtek a felhők, a sátor külső hélyazatát is felhúztam, és milyen jól tettem: hajnalban jött az égi áldás – először még csak laza eső formájában . Szerencsémre kora reggel fogtam magam és öszepakoltam, mert aztán egyre csak erősödött. Nagy nehezen sikerült találnom egy bevásárlóközpontot, ahol feltöltekeztem elemózsiával is. A fedett parkoló kiváló alkalmat adott a reggelire, illetve, hogy egy kicsit megszáradjanak a cuccaim. Mire elindultam, már az eső is alább hagyott, sőt, alig pár km után el is állt, és jött a hőség. Az útirány: Piacenza. De térképem még mindig nincs. A GPS meg felmondja a szolgálatot – egyszerűen nem hajlandó kommunikálni velem. A netbook meg lemerült, így nem tudom újratelepíteni sem (mivel hogy egyszer ezt már eljátszotta velem). Na mindegy, remélem jól ki lesz táblázva...

Az útirányt sikerül belőnöm, de sajnos a közbeeső városok neve ill. az út száma számomra rejtély. Iránytű szerint jól megyek. Útközben betérek egy „mekibe” hátha sikerül feltöltenem és rendbehoznom a kütyüjeimet, és talán még netezni is tudok. EGZIK SEM jön össze, mindamellett megeszek egy tálcányi legót (műanyag kaja). Meg kaptam egy ajándék kólás poharat – kösz, ilynem úgy sincs :) De legalább jó lesz ajándéknak. Na hát Olaszországnak sokat kell majd dolgoznia azon, hogy elkápráztasson, mert eddig elég rosszul áll...

Telefonos segítséget kérek: mekkora szerencse, hogy a CASON mellém állt, mert így meg tudtam kérdezni az otthoniaktól, hogy jó úton járok-e. Hiába, XXI. század – és én mégis tekerek :) Állítólag jó nyomon vagyok, így kicsit megnyugszom. Aztán amikor egy benzinkúton sikerül feltöltenem a laptopot, majd újratelepíteni a navigációt a telefonomban kezdtem megbocsájtani. Amikor meg már térképem is lett már nem zavart semmi (de az is lehet, hogy csak az az egy tábla csoki tette meg a hatását, amit nyugtató gyanánt „vittem be a szervezetembe”.

Késő délután értem be Piacenza városába, így alkalmam nyílt kicsit körbenézni a szálláskeresés előtt. Free wifit ugyan találtam, de ahhoz hogy használni tudd, előbb regisztrálnod kell, amihez egy olasz telefonszámra van szükséged- pedig már kezdtem megörülni. Egy nap pihenőnapot szeretnék itt tartani, mivel már mosnom is kellene, úgyhogy jó kis helyet kell találnom. Sajnos a közeli folyó rettentően koszos, mindenesetre a töltés mellett megfelelő alvási lehetőség mutatkozott. Este még beszéltem Árpiékkal, akik egy világkörüli nászútra indultak fekvőkerékpárjaikkal a hétvégén.

Számokban: 86,62 km – 5h12’  a nyeregben – 16,66 km/h átlag – 42,52 max

Como – Milano

Vasárnap délelőtt kb 9-től délig szinte egyfolytában harangoztak. Nekem viszont térkép nélkül kell eltalálnom Milánóba. Szerencsére a (béna) GPS elvezetett – persze most is erőltette az autópályát, de aztán sikerült vele megértetnem, mit akarok.

Nagy forgalommal küzködve aztán sikeresen beértem a központba. Nos hát az Olasz utak... azt hiszem nem fogom annyira szidni a magyar utakat, merthogy ezekre minimum egy DH gép kell (Downhill – egy össztelós csodagép, amelyekkel szinte gyalog is járhatatlan utakon veretnek lefelé). Komoly próba lesz ez az én túragépemnek!

Mivel Milano-ban nem sikerült szállást szereznem, csupán egy rövidke délutánt tudok itt eltölteni: megnézni a nevezetességeket, aztán estére kijutni valahogy a város peremére. Milano ugyebár egy a divat egyik fellegvára, és ez meglátszik az utcákon. Rengeteg kirakatbábu van az utcán – és mozognak! Annak ellenére, hogy fél arcukat eltakarják a napszemüveggel, „látványosak”. Bár azért otthonra nem kellene, mégha keveset eszik is (kivéve a cipőből..). Na de elnézést ezért a kis intermezzőért, egy kicsit elkalandoztam. Szóval Milano: A Dóm és az előtte lévő tér hatalmas, mégis tele van túristákkal (persze, hiszen vasárnap van!). De az utcákon is, meg mindenütt. Rengeteg a Trattoria, Ristorante, kávézó, fagyizó stb.

Estére egy nyugodt helyet találtam magamnak, főztem, mosakodtam, feltöltődtem a város kimerítő nyüzsgése után. Ugyanekkor meglett a kétezredik kilóméterem is, de a zaklatott mindennapok miatt egy kicsit visszafogottabb örömtáncot produkáltam. Ezért a harmadik ezresre egy meglepetéssel készülök...

Számokban: 66 km – 4h55’  a nyeregben – 13,42 km/h átlag – 39,29 max