Konstanz

Reggel hétkor felébredtem, de úgy tartottam, még túl korán van, így visszadőltem még egy kicsit szundítani. Sikerült is a szundi 10:40-ig! Júliáék megengedték, hogy náluk tanyázzak vasárnap. A srác elment a haverjaival tekerni, mi meg a leányzóval kimentünk a Rajnapartra. Rengeteg fiatal volt ott, hasonló élet, mint Münchenben az Isaa folyó partján, csupán itt nem grilleztek. Volt mindenféle műsor: egyik party gitározott, a másik party-ban akrobatikus mutatványokkal szórakoztatták egymást... Megjöttek Juli haverjai is, kártyáztunk, úsztunk a rettenetesen hideg folyóba, majd a srác kifeszítette a kötelét két fa közé és azon egyensúlyoztunk (na jó, én csak próbáltam).

Juli most végzett egyetemen, és egyelőre nem tudja, mitévő legyen, így bevállalt egy kis felszolgálói munkát, hogy a náron tudjon menni kirándulni, aztán majd szeptembertől meglátja mi legyen. A lakásuk nagyon „fiatalos” (a pesti romkocsmákra emlékeztet) nagyon jópofa plakátokkal van tele. Tetszett. Este a tervezett videószerkesztés helyett órákat csevegtem skype-on. Sikerült Előddel is beszélnem, volt középiskolás szobatársaimmal pedig hirtelen jött ötlet alapján megbeszéltünk egy randit Bariban.

Stein am Rhein - Konstanz

Reggel nagyon későn ébredtem, 10 óra múlt – de legalább jól kipihentem magam. Mivel viszonylag előre vagyok, a mai napra nem tervezek sok tekerést, itt fogok bóklászni a környéken. Ma is mászással indul a nap, de sokkal keményebb, mint a tegnapi, 6 km felfelé elég meredek emelkedőn. Fent pihenő (főleg azért, hogy kicsit megszáradjak), fotó, öltözködés, USB töltő kábel kihúz (!), és...GO! Ezúttal elértem a hetvenet, de most meg az út nem volt annyira sima, hogy megkockáztassam tovább engedni. Nem baj, szépen lassan. Különben is, szokni kell ezt a sebességet. Elég hideg is volt, úgyhogy még a könnyeim is folytak. De az adrenalin az jól dolgozott, feltöltődtem, és már el is felejtettem a 6 km-es küzdelmet.

Stein am Rhein-ban sikertelenül kerestem free wifi-t a főtéren. Ráadásul kihalt volt minden (aztán mikor Claudi-val telefonáltam, felvilágosított, hogy ünnep van). Nagyon hangulatos kis városocska, középkori épületekkel, macskaköves utcákkal, szűk sikátorokkal. Ünnep lévén nem sok minden van nyitva – egy-két vendéglátóipari egységtől eltekintve, így nagybevásárlásra nem számíthattam. Pedig elfogyott a kenyerem. Körbenéztem a folyó túloldalán is, de ott nem igazán találtam semmi különöset, ígyhát tovább indultam a Rajna partján a tó irányába. Útközben találtam egy üzletet, ott vettem kenyeret (bemegyek, kérdezem lehet-e Euro-val fizetni – mondják hogy természetesen – bevásárolok, fizetnék: csak kártyával. Végülis nem gond, csak az egy Euros kártyás fizetések nem biztos hogy annyira megérik...).

Svájcban rengeteg automata benzinkút van (de tényleg rengeteg, volt olyan FALU, ahol legalább 4 ilyen kúttal taláélkoztam). Hát itt biztos nincs olyan szabály, hogy csak 2 L felett lehet tankolni. Megtankoltam a kis fél literemet, kártyás fizetés és mehetünk – ezzel elleszek szerintem pár hétig. De azokat az arcokat nem felejtem el, akik néztek, ahogy beparkolok a bringámmal egy benzinkútra és megtankolom...

Megérkeztem Kreuzlingen városába – egy határátkelőhöz. Én eddig azt hittem Svájcban vagyok. Átgurulok (csak az egyik oldalon ellenőriztek). „Üdvözöljük Németországban!” Teljesen összezavarodtam :) De aztán letisztult a köd. A német város Konstanz – begurulok a központba, ahol épp valami fesztivál folyik. Délután fél kettő van ekkor. Néztem a műsort (csajokat) pár órát, azán kerültem egyet a környéken, majd megpróbáltam, van-e internet. És van! Hát akkor keressünk szállást! Elküldtem pár embernek – és kaptam választ! Huhú – ez aztán a szerencse! Julia írta, hogy nála megszállhatok, csak ő dolgozik hajnalig. Elkértem a címeket, majd lemerült a netbook. Mobil-interneten megnézem a választ, címet kiírom, KÉSZ. Már csak sms váltás, hogy akkor most melyik címre is menjek. Csak később kezd dolgozni, mehetek hozzájuk. Nagyszerű! Mondtam én hogy ez egy elég spontán túra lesz!

Nagy nehezen sikerült internetet varázsolni a gépre, jött az élménybeszámoló, majd blogolás.

Számokban: 52,16 km – 4,17  óra a nyeregben – 12,17 km/h átlag – 71,44 max

Tuttlingen – Stein am Rehein előtt 10 km-re

Gondoltam hogy nem lesz valami kényelmes, na de hogy ennyire?! Nem sokat aludtam, és eléggé megtörtem.  Reggel még próbáltam visszaaludni, de nem sikerült. Nyújtózkodtam hát egyet, megreggeliztem, összepakoltam – persze mindezeket szépen lassan. Az eső szerencsére elkerült. Bár elég hűvös volt reggel – ezért is húztam az időt – de mivel vártak rám a további élmények, elindultam. Egyből mászással kezdődött a napom, de szerencsére hátszelem volt, és nem volt olyan meredek az a felfelé. Sőt! Azt kell hogy mondjam, élveztem! Gyönyörű fenyvesek közt tekertem, kanyargós utakon. Felérve csodálatos táj került elém (és ami méginkább felvillanyozott, hogy lefelé egy sokkal kanyargósabb, ámde meredekebb lejtő vár rám. Szusszantam egyet, „beszéltem” pár szót a bringás apukával és lányával, akiket felfele jövet leelőztem, majd felértek a meredek oldalon tekerők is, kifaggattuk őket az útvonalról aztán... SZÁGULDÁS!

Viszont itt már erőteljesen szembe fújt a szél, így nem tudtam 70 fölé tornázni a gépet. De talán jobb is, mert észrevettem, hogy nem világít az USB töltőm. Nézem, hogy netán kicsúszott volna a dugója? Nem nyert... kipróbálom a telefonon, tölt-e. Nem nyert! Ajjaj!!! Mit tettem?!

Végülis aztán 16 km/h körül elkezdett tölteni (azelőtt már 9 km/h-nál kezdett). Jobb mint a semmi, de azért kicsit mérges voltam magamra – végülis joggal.

Ekkor már a Bodensee-re vezető kerékpárúton tekertem. Messziről már láttam is a tavat, így megkezdődhetett a szokásos esti szálláskeresés. Viszont ezúttal ez nem ment olyan könnyen. Mezőgazdálkodással foglalkoznak a környéken, de elég kicsiben, s főleg nagyon sok helyen volt hagymaföld. Na meg ugye dolgozó emberek! Tettem egy nagy kört, mire végülis találtam egy szimpatikus, viszonylag eldugott helyet. Esti rutin, majd alvás.

Számokban: 96,37 km – 6,13  óra a nyeregben – 15,47 km/h átlag – 69,36 max

Biberach – Tuttlingen előtt 10 km-re

Ismét egy csodás reggelivel kápráztat el a vendéglátom, csodálatos terülj-terülj asztalkám, a „már megszokott” frissen facsart gyümölcslével, vajak, dzsemek, felvágottak, szalámik, sajtok...  reggeli után pakolás, és már nem maradt más hátra, mint a könnyes búcsú. Egy nagyon remek embert ismertem meg Alexandra személyében – bevallom megkedveltem és hiányozni fog – de remélem még egyszer összefutunk valahol.

A bicaj nehezen gurult, de gondolom se nem a dombok miatt, sem a sok cucctól, amit bepakolt a táskámba. Ráadásul úgy éreztem, mintha körbe-körbe mennék csak (később visszanéztem a nyomkövetés-en, és jó útvonalon mentem). Egy idő után aztán a hátszél elkezdett segíteni, és ismét nagyon élvezetessé vált a tekerés – újra izgalmas lett a táj. Viszont a felhők is kezdtek gyülekezni. Ekkor már tudtam:  ma is lesben alszom. De az még odébb van, el kell érnem Tuttlingen közelébe. Indulásom elég későre sikeredett, fáradtam is, ezért eldöntöttem, 100 km után kezdek csak szállást keresni.  Abban a pillanatban, ahogy felvillant a két nulla megálltam és körbenéztem: innen messziről szinte tökéletes, guruljunk hát csak vissza ahhoz a leshez! Mikor odaértem már nem tűnt annyira konfortosnak: annyi volt az egész, hogy felmászol, lecsukod magad alatt a „padot” és annyi. Na jó, nem csak annyi, mert láttam olyat is, ahol tényleg csak az ülő rész van, alattad meg semmi. Itt azért volt egy kis lábtartó, tehát erre kerültek a táskáim. Étkezéshez viszont nagyon kényelmes volt! Megvacsoráztam, ismét írtam pár sort (de tényleg csak párat – ilyen alkalmakkor csak egy, de többnyire inkább fél nap eseményeit gépelem be – nem akarom nagyon lemeríteni a „kis noteszt”.

Számokban: 100,8 km – 6,28  óra a nyeregben – 15,58 km/h átlag – 59,34 max